VÍZITÚRÁZZ EGY SZERETHETŐBB VILÁGÉRT!

Ingyenes vízitúra mozgalom családoknak, iskoláknak, közösségeknek

Ötletek szervezéshez

Szövetségünk alapvető célja a mozgalom elindítása során az volt, hogy az olyan települések számára - ahol erre eddig nem volt mód, vagy "akarat" - lehetőséget biztosítsunk a vízitúrázás szépségeinkek, a vízi kultúránknak és a vízi közlekedés szabályainak megismerésére. Mindezek mellett a másik célunk az volt, hogy betekintést nyűjtsunk olyan szabadidős közösségépítő vízparti és vízi programok szervezésének módszertanába, ahol akár egy egész település aktívan, egészséges mozgás közben tudjon időt tölteni a vízparton, vízen, (és különösen fontos, hogy) - családi, baráti körben vagy iskolai csoportokban!


Az Együtt A Vízen mozgalom lehetőséget biztosít előre egyeztetett időpontban arra, hogy szövetségünk tagjai a saját felszereléssel meglátogassanak egy település, egy iskolát vagy bármilyen közösséget és ingyenesen megmutassák a vízi kultúránk sokszínűségét (részletekért keressetek minket bátran)

A szervezés saját erőből

Nincs feltétlenül szükség arra, hogy mi , mint szövetség mutassuk meg egy vízparti település számára, hogy milyen vízhez kapcsolódó lehetőségek vannak. Mi szívesen megyünk, de szeretnénk egy-két ötletet adni arra az esetre, ha saját erőből szeretné egy iskola vagy település megszervezni a saját vízi kikapcsolódását.

A Legjobb Ötlet: vízparti családi piknik.

Különösen egy kisebb önkormányzat számára nagyszerű választás lehet egy olyan hétvégi vagy ünnepnapi program szervezése, ahol a település lakóit az önkormányzat megvendégeli a vízparton és lehetőséget biztosít arra, hogy vízreszálljon aki akar és kisebb, nagyobb túrákat tegyen a környéken - vízen. (Számtalanszor tapasztaljuk, hogy klasszikus vízparti települések lakóinak jó része nem ismeri a saját vízterületét, rácsodálkozik egy-egy olyan információra, ami egy vízen járó idegen számára az adott területen egyértelmű lehet...)

HOGYAN? Egy napos programban kell gondolkodni. Érdemes túrakenuk mellett kölcsönkérni (ha a vízterület lehetővé teszi) egy nagyobb motorcsónakot, rocsót (erdészetnek, vízügynek általában van), amivel a kevésbbé bátrakat is megtúráztathatjuk. A túrakenuk mellé szükséges a kenuk számának megfelelő gyakorlott felnőtt, aki ismeri a vízi közlekedés szabályait és tudja a kenukat irányítani. Mindezek mellett a víztől teljesen idegekedők csoportjából érdemes egy parton főzőcskélő csapatot alakítani, akik a nap egyik fénypontját, a meleg ebédet (vacsorát) biztosítják. Ha mindezek mellé szokásos bucsus, majálisos szolgáltatásokat is rendelünk (céllövölde, körhinta, mozgóárusok, vattacukor...), akkor egy hamisíthatatlan vízi falunapot szerveztünk...

A program lebonyolítása több módon történhet, a legjobban ezt, Ti, a helyi viszonyokat ismerők tudjátok kialakítani. Egy-két ötlet:
  • A programot érdemes megirdetni jó néhány héttel előre. Az információk között mindenképpen legyen ott az, hogy mi a cél, hol lesz, milyen speciális ruházattal készüljenek (váltóruha, szandál, nap elleni védelem, stb...) , milyen programokra számíthatnak az érdeklődők és hogy LESZ MELEG EBÉD VAGY VACSORA...
  • Reggel szállítsuk a helyszínre az eszközöket, kenukat, mentőmellényeket és tartsunk a vízi felügyelők számára egy eligazítást. Minden hajóban legyen a Hajózási Szabályzatnak megfelelő eszköz. A felszerelést ellenőrizzük!! (max 10 kenu elegendő és legyen plusz gyerek lapát is!)
  • Érdemes több kisebb túrakört, turnust szervezni, így nagy várakozás nélkül több embert is kenuba vagy csónakba lehet ültetni. Családoknak, kezdőknek elegendő egy fél órás evezgetés is a környéken.
  • Minden kenuban üljön egy tapasztalt kormányos. Csak a köztudottan tapasztalt érdeklődő vihessen kenut egyedül vagy a családjával.
  • Tartsatok oktatást! Senki se menjen úgy haza, hogy ne hallja, hogyan kell a kenuban viselkedni, hogyan kell szabályosan a lapátot megfogni, evezni, kiszállni beszállni, kanyarodni. Külön térjünk ki a Hajózási Szabályzat ránk vonatkozó szabályozásaira.
  • Egészen pici gyerekkel NE menjetek ki vízre. (anyával, apával se!) A parton egy kenuba beültetve nagy élmény lesz neki, esetleg bokáig érő vízben lebegő kenu is izgalmas lehet a gyerkőc számára - természetessen felügyelettel!!
  • Ittas állapotú érdeklődők kerüljék a vizet!
  • Legyen időpontja mindennek. A túra indulásnak, érkezésnek, ebédnek, ha van, akkor sorversenynek. Ezt érdemes előre közölni mindenkivel, így mindneki tudja tartani magát valamihez.
  • Vacsora előtt a vizes program érjen véget! Pakoljuk össze a felszerelést, a lapátokat, mentőmellényeket rakjuk el, senkinek ne jusson az eszébe önállóan evezgetni, míg a vacsora tart!
  • Ha lehetséges és van rá érdeklődés, a tábortűz melletti mesemondás, gitározás esetleg egy helyi "öreg" vízi élményeinek beszámolója varázslatos hatással lehet a fiatalokra, gyerekekre. Érdemes megpróbálni

Iskolai vízparti napok

A vízitúrás osztálykirándulás egy továbbfejlesztett változata lehet az, amikor több osztály vagy akár az egész iskola jelenik meg a vízparton egy közös "vízparti iskolai nap" keretén belül. A feltételek hasonlóak lehetnek, mint a családi napoknál, azonban itt a szervezés talán egyszerűbb, hiszen iskolai kereteken belül az iskolai hierarchiában szervezhető (igazgató - munkaközösségek - osztályfőnökök)

Itt fontos lehet, hogy a sportolás és szórakozás mellett kiemelt figyelmet szenteljünk az adott víz és  vízpart illetve az aktuális tananyagok összekapcsolásának.

Lehetséges kapcsolódási pontok és helszíni megvalósítási lehetőségeik:

Testnevelés - kenus és kajakos mozgáskultúra
Biológia, földrajz - víz és partja, flóra, fauna, vízrajz, álló és folyóvízek jellemzői, stb...
Történelem, irodalom - a víz és a néprajz kapcsolódása,  vízzel kapcsolatos versek, mondókák, -az adott vízterületre vonatkozó történelmi események
Osztályfőnöki óra - vízi etika, vízi kresz, hajózási szabályzat

Ezeket mind tudjuk demonstrálni a vízparton illetve a túrázás közben. Itt érdemes bevetni a szövetségünk által erre a célra készítetett iskolahajókat (14 személyes kenu), ebből 2 darabbal akár egy egész osztály vízre szállhat!

Fontos: A szülőktől kérjünk írásbeli engedélyt!  Csak úszni tudó, a víztől nem félő diákokkal szálljunk vízre, a többieknek találjunk ki olyan vízparti programot, ami kötődik a vízhez de nem kell hozzá feltétlenül vízre szállni! Mindezek mellett legyen a parton megfelelő számú kísérő, felügyelő. A többi feltétel hasonló a családi napokhoz.

Egyesületek, kempingek számára: Nyílt napok, rendezvények

 
A Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség által megálmodott Magyar Vízitúrázás Napja rendezvénysorozat nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy egy helyi egyesület, sport klub vagy baráti kör saját működését, céljait reklámozza a lakosság körében.
A
Magyar Vízitúrázás Napja programsorozathoz csatlakozva nyílt napok, nylt túrák keretében adhat a civil szervezet betekintést a mindennapi életébe, programjaiba.
Nyílt nap: ebben az esetben nincs más teendő, mint előre meghirdetve egy bizonyos napon megnyitni a kapukat a környéken élők előtt. Bemutató túrát, ingyenes evezés oktatást tartani, esetleg egy vízparti családi napot, aminek keretében a családokat, szülőket tudjuk meggyőzni arról, hogy az egyesület munkája értékes, hasznos és érdemes csatlakozni hozzá. Különleges lehetőség a szállásadók számára, ha egy napig (vagy hétvégéig) ingyenesen biztosítják a szolgáltatásaikat.
Nyílt vízitúra: még egyszerűbb módszer. Egy előre meghírdetett időpontban lehetőséget biztosítani arra, hogy aki akar, csatlakozzon a vízitúránkhoz ingyenesen, vagy maximum önköltséges áron. A népszerűsítést össze tudjuk kötni a kellemes és hasznos kikapcsolódásal. Érdemes pontos túrafelhívást közzé tenni, amiben az is szerepel, hogy milyen feltételek mellett csatlakozhatnak az érdeklődők ingyenesen a túrához. Ha sok kezdőre lehet számítani - s ez a cél - akkor érdemes egyszerű, könnyű útvonalat választani.